A Duna-Ipoly Nemzeti Park vesztesége: a kőhányási berkenye eltűnése
A Duna-Ipoly Nemzeti Parkot hatalmas veszteség érte: a kőhányási berkenye (Sorbus acutiserrata), amely kizárólag a Vértesben található, már nem létezik természetes élőhelyén. A természetvédelmi szakemberek döbbenten szembesültek e szomorú valósággal, hiszen a kőhányási berkenye a Vértes-hegység egyedülálló fafaja volt.
A berkenyefajok jellemzői
Az ilyen fafajok saját maguk klónozásával újulnak meg, így rendkívül szűk elterjedési területtel rendelkeznek, ami gyakran csak egyetlen hegységre vagy sziklás lejtőre korlátozódik. A kőhányási berkenye esetében isolt a Vértes volt a természetes élőhelye.
A kipusztulás okai
A kőhányási berkenye eltűnését nem építkezések vagy fakitermelés okozta, hanem a szakértők szerint a túltartott vadállomány. A hazai vadállomány erősen túlszaporodott, ami súlyosbítja a helyzetet, hogy idegenhonos fajok is megjelentek, mint például a Közel-Keletről származó muflon. Ezen éhes növényevő vadak mindent fellegelnek az erdőben, így akadályozva a fák csemetéinek növekedését és az erdők megújulását.
A vadgazdálkodás jelentősége
A Duna-Ipoly Nemzeti Park szakértői hangsúlyozzák, hogy a vadgazdálkodás és a vadállomány szigorú szabályozása lenne a megoldás, azonban vannak alternatív lehetőségek is. Egy farkaskutató például felhívta a figyelmet arra, hogy a farkasok rendkívül fontos szerepet játszanak az ökoszisztémában, és képesek a gyenge, beteg egyedek kiszűrésére, ezáltal javítva a populáció állapotát.
Összegzés
A kőhányási berkenye eltűnése a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban aggasztó figyelmeztetés a természetvédelmi munkát végzők számára. A rendszeresítenie kell a vadállomány szabályozását, azonban a természetes folyamatoknak érvényesülniük kellene, különösen azon a területen, ahol az erdő természetes módon tudna megújulni. Az európai farkaspopuláció visszatérése ugyancsak pozitív jelenség lehet a biodiverzitás szempontjából, de a menedzselés során felmerülhetnek nehézségek.
